Skip to content

Sífelszerelések automata magasraktárban

 Bár az Atomic névről a legtöbb embernek a márkás sífelszerelések jutnak az eszébe, a Jungheinrich munkatársai számára ez a név egy ideje már a speciális intralogisztikai megoldásokhoz is kapcsolódik. A Jungheinrich csapata 2019. júniusa és 2020. augusztusa között egy automata raktárközpontot alakított ki a Salzburg melletti Altenmarktban, az Atomic Austria GmbH központjában.

A feladat több volt, mint a 60 méter hosszú, 26 méter magas, 25 méter széles 58.600 tárolóhellyel rendelkező magasraktár kialakítása. A Jungheinrich, mint fővállalkozó, közreműködésével a megvalósított projekt keretében teljesen automatizált magasraktár,  szállítópályák, a beérkező áruk és a komissiózás számára kialakított munkaállomások, speciális, 3D méretezéssel kialakított tárolóegységek jöttek létre. Emellett a cég még az automatikus raktárvezérlést, a korszerű tűzvédelmi kapukat és az ezekhez szükséges szoftvereket is biztosította.



Jól működő magasraktári megoldások


Az Atomic Austria és a Jungheinrich együttműködése nem újkeletű. Az áruk bevételezésénél és kiadásánál már jó ideje a Jungheinrich hagyományos targoncái dolgoznak, a cég raktáraiban pedig  Jungheinrich szűk raktárfolyosókra tervezett EKX magasraktári és EKS vertikális komissiózó targoncái végzik a dolgukat. Érthető tehát, hogy a sportszergyártó örömmel vette, jól bevált partnere jelentkezett a raktármodernizációra kiírt  tenderre.

A Jungheinrich részvétele már a projet elején megtakarításhoz vezetett. Olyan megoldással állt elő a cég, aminek köszönhetően az eredetileg 7 folyosósra tervezett raktár végül 5 folyosóval valósult meg.


Az Atomic sportszergyártó automata magasraktára


Tárolás egységesített dobozokban


Egy tárolóhely soha nem lehet elég nagy. Ahogy a háztartásokra, úgy a cégekre is érvényes ez a jól ismert megállapítás. Bár az Atomic számára épített magasraktár impozáns méretű, a piac ellátása a cég sporteszközeivel csak a rakodási teljesítmény növelésével lehetséges.

Az Atomic sokféle terméket gyárt. Ezek formája igen változatos lehet. Ez a sokféleség megnehezíti a tárolást és a raktáron belüli mozgatást. A probléma megoldására speciális tárolóegységeket terveztek – összesen 37 típust. A méretben egymáshoz illeszkedő dobozok párosításával sikerült optimalizálni a tárolást és a szállítást.




Automatizált felismerés és válogatás


A raktárban működő 400 méteres szállítópályán utazó kartondobozokat automatikus rendszerek ismerik fel és irányítják a megfelelő helyre. Ez a felismerés többféle módszer alkalmazásával történik. A dobozok sokfélesége miatt egy összetett érzékelő rendszer kialakítása vált szükségessé. Ebben éppúgy szerepelnek videókamerás-, mint 3D (térfogat)-, és tömegmérés. A dobozokon kailakult kitüremkedések és horpadások is azonosításra kerülnek.


Automata szállítópályák az Atomic sportszergyártó automata magasraktárában


Megoldások a targoncákon túl



Bár a Jungheinrichet a legtöbben a sárga targoncákkal – újabban a lítiumion akkumulátoros elektromos változattal – azonosítják, a cég kínálatában egyre nagyobb szerepet játszanak az “okos” megoldások. Ennek megfelelően az Atomic-projektben is meghatározó szerepet játszottak a szoftverek és más vezérlési megoldások. A már említett szállítópályák és komissiózó munkaállomások mellett mindenképpen említést érdemel a Jungheirich WCS raktárirányító szoftvere, ami egyebek mellett gondoskodik róla, hogy minden kartondoboz a megfelelő helyre kerüljön.



Összegzés


Az Atomic Austra 20 milliós beruházása révén a korábbinál sokkal hatékonyabbá vált a sportcikkek raktározása, jelentősen megnövekedett a raktár áteresztőképessége. 

A nagymértékben automatizált megoldások a korábbinál gyorsabb, pontosabb munkát tesznek lehetővé, miközben más területeken alkalmazkodó munkaerő szabadult fel.

Az Altenmarktban megépült raktár hosszú távra nyújt megoldást az Atomic számára, hiszen az automatizált folyamatok szükség esetén jól skálázhatók. Most már csak arra van szükség, hogy a koronavírus visszaszorulásával újra feléledjenek a téli sportok!

Önnek ajánljuk:

3 elektromos targonca egy raktárban

Hogyan térülnek meg az elektromos targoncák

Az elektromos autók, elektromos buszok ma már nem számítanak kuriózumnak. Bár még a hagyományos üzemanyaggal működő járművek vannak túlsúlyban, mindenki tudja, hogy az elektromos meghajtású járműveké a jövő. Nincs ez
A gyermelyi ZTR és Hok-Plastic KFT telephelyei

Automatizált Jungheinrich-megoldások a gyakorlatban

Az, hogy egy gyártó minden szépet elmond a termékéről, teljesen természetes, hisz benne, büszke rá, és persze szeretné eladni. Legalább ilyen fontos információ, hogyan működnek, hogyan válnak be ezek a
Ugrálóiskola, mely egy raktár 360 fokos védelmét szimbolizálja

Biztonsági megoldások egy veszélyes környezetben

Aki először jár magasraktárban, első pillantásra valószínűleg a méretek nyűgözik le, majd a gépek, áruk folyamatos mozgása ragadja meg a figyelmét. Sokakban nyilván felmerül a kérdés, hogyan lehet egy ilyen