Skip to content

Hogyan takaríthat meg elektromos targonca vásárlásával 3,5 millió forintot

Ahogy a közúti közlekedésben, úgy az intralogisztikában is jól látszik, hogy az elektromos meghajtású járműveké a jövő. Míg azonban az autók esetében megoldandó problémát jelent a korlátozott hatótáv és a megfelelő töltőállomás-hálózat hiánya, az elektromos targoncák esetében ilyen akadályok nincsenek. 

Az egyszerű gyalogkíséretű géptől a négykerekű, 3,5 – 5 tonna teherbírású targoncáig a Jungheinrich minden feladatra kínál elektromos megoldást. A Lítiumion akkumulátorról működő gépek ergonomikusak, csendesek, kímélik a környezetet, hiszen semmiféle káros anyagot nem bocsátanak ki. Mivel az energiát a gázolajnál vagy a gáznál olcsóbb elektromos áramból nyerik, az egyszerűbb szerkezet miatt karbantartásuk is kevesebbe kerül, üzemeltetésük rendkívül gazdaságos. 

A legtöbb döntéshozó jól ismeri ezt az érvelést, szívesen is választanák a “lítiumos” targoncákat, de a pénztárcájuk behatárolja a lehetőségeiket. Valóban, egy elektromos targonca ára ma még magasabb, mint egy vele megegyező teljesítményű, dízel vagy gázüzemű gépé. (Igaz, hogy az alacsonyabb üzemeltetési költségek miatt ez az árkülönbség idővel megtérül, de hát vételárat a vásárláskor kell kifizetni.)



Vásároljon korszerű elektromos targoncát energiahatékonysági beruházás adókedvezménnyel


Egy futó, folyamatosan pályázható energiahatékonysági program most segítséget nyújt azoknak, akik az elektromos targoncák vásárlását eddig nem tudták maguknak megengedni. Az energiahatékonysági beruházásokra – így az elektromos targoncák beszerzésére a cégek most akár 3,5 millió forintos TAO kedvezményt is kaphatnak.



A kedvezmény mértékét több tényező is befolyásolja:

  • a számítás alapja a  megvásárolni kívánt elektromos targonca nettó ára és a hasonló teljesítményű referencia (belsőégésű motorral működő) targonca nettó ára közötti különbség,
  • a járművet megvásárolni kívánó cég mérete ,
  • a jármű üzemeltetésének helye.

Ez utóbb feltétel azt jelenti, hogy a energiahatékonysági beruházás adókedvezményének elbírálásakor nem az számít, hogy egy cég hova van bejelentve, hanem hogy a kedvezménnyel megvásárolt targoncát hol használják. (Hiába, hogy egy cég Nyíregyházán van bejelentve, ha a Pest megyéhez tartozó Szentendrén dolgozik.)

A program kidolgozói a cégek nagyságával fordított arányban kínálnak kedvezményt, így is segítve a kisebb vállalkozásokat.

A társasági adó (TAO) az adózás előtti eredmény 9 százaléka. Ennek az összegnek 70 százaléka fordítható energiahatékonysági beruházásra. Ha egy vállalkozás egy elektromos targonca beszerzésénél egy nagyobb  kedvezményre lenne jogosult, de TAO kötelezettségének 70 százaléka nem éri el ezt az összeget, a fel nem használt kedvezmény “áttolható” a következő évekre. (Az energiahatékonysági beruházás adókedvezménye összesen 6 évig “görgethető”, vagyis a már megvásárolt gép árának egy része az évi TAO-ból levonható.)




Összegzés


A gyors, hatékony, biztonságos munkához korszerű gépek kellenek. Sok raktárban szívesen dolgoznának a legkorszerűbb, energiatakarékos elektromos targoncákkal. Az energiahatékonysági beruházásokra igénybe vehető, akár 3,5 millió forintos adókedvezmény most olyan vállalkozásoknak is elérhetővé teszi ezeket a gépeket, melyek eddig csak álmodozhattak róla. Használja ki a lehetőséget, vegye fel a kapcsolatot a Jungheinrich értékesítő-tanácsadóival.

Önnek ajánljuk:

3 elektromos targonca egy raktárban

Hogyan térülnek meg az elektromos targoncák

Az elektromos autók, elektromos buszok ma már nem számítanak kuriózumnak. Bár még a hagyományos üzemanyaggal működő járművek vannak túlsúlyban, mindenki tudja, hogy az elektromos meghajtású járműveké a jövő. Nincs ez
A gyermelyi ZTR és Hok-Plastic KFT telephelyei

Automatizált Jungheinrich-megoldások a gyakorlatban

Az, hogy egy gyártó minden szépet elmond a termékéről, teljesen természetes, hisz benne, büszke rá, és persze szeretné eladni. Legalább ilyen fontos információ, hogyan működnek, hogyan válnak be ezek a
Ugrálóiskola, mely egy raktár 360 fokos védelmét szimbolizálja

Biztonsági megoldások egy veszélyes környezetben

Aki először jár magasraktárban, első pillantásra valószínűleg a méretek nyűgözik le, majd a gépek, áruk folyamatos mozgása ragadja meg a figyelmét. Sokakban nyilván felmerül a kérdés, hogyan lehet egy ilyen