Skip to content

Önvezető targoncák egy nemzetközi webáruház óriásraktárában

Mi köt össze egy nemzetközi e-kereskedelmi céget a Jungheinrichhel? A piacon meghatározó szerepet betöltő vállalat egyik németországi óriásraktárában a Jungheinrich ERC 215a típusú automata önvezető gyalogkíséretű targoncái segítik a munkát. 

Az e-kereskedelem egyébként is gyors fejlődésének a koronavírus-járvány újabb lökést adott. Az önkéntes vagy tényleges karanténban élő emberek igyekeznek a lehető legtöbb dolgot az internetről megszerezni. 

Az elmúlt évben leginkább azok a webáruházak vizsgáztak jól, amelyek képesek voltak az igényekhez igazodva növekedni, változni. A legismertebb amerikai e-kereskedelmi vállalat mindenképpen e győztesek közé tartozik. Ez részben annak köszönhető, hogy világszerte 175 logisztikai központból intézi a megrendelt áruk begyűjtését és kiszállítását. A raktárközpontok közül is kiemelkedő fontosságú a 13 németországi telephely, hiszen mások mellett innen szolgálják ki az óriási német piac mellett a környező országokat is.

A német raktárak egyik legnagyobbika, a Dortmund melletti Werneben 2010-ben átadott 138. 000 négyzetméteren kialakított, 19 focipályának megfelelő, 1700 embert foglalkoztató központ. (A fejlődés sebességét jól mutatja, hogy átadása után 1 évvel már bővíteni kellett.)



Intralogisztikai folyamatok egy nemzetközi webáruház raktárában


A  Wernében működő raktárban egyszerre 1,2 millió árucikk található, de szinte valamennyi mozgásban van. Hetente közel 1,8 millió árut rakodnak – ebből 140 000 küldemény tartalmaz nagyobb méretű cikket, például játékot, bútort, kerti eszközöket. Az óriási termékválaszték mozgatása mellett az e-kereskedelmi nagyvállalat folyamatosan javítja a kiszállítás sebességét és minőségét is. A kiemelt ügyfelek megrendeléseit például 2 órán belül kigyűjtik és szállításra kész állapotba hozzák, hogy még aznap továbbítsák és másnap kiszállítsák a megadott címre. Németország néhány nagyvárosában akár még aznap eljuttatják a címzetthez a küldeményt.  Érthető tehát, hogy óriási nyomás nehezedik a raktárakra. Az igények kiszolgálása néha komoly kihívásokkal jár.

Az óriási alapterület miatt hosszúak a belső útvonalak. A csoportosan kigyűjtött rakodólapokon a nagyméretű árucikkek tömege akár a 200 kilogrammot is elérheti. Ezek a szállítmányok fizikailag is nagyon megterhelőek és a komissiózást végző dolgozók teljesítőképességét korlátozzák hosszú távon. Ezért a raktár vezetői olyan lehetőséget kerestek, mellyel a készre komissiózott raklapok automatikusan szállíthatók a közel 500 méter távolságra található csomagolóig. Ezzel nemcsak a kemény fizikai munka váltható ki, de a dolgozók ideje is jobban kihasználható. A lehetséges megoldások és technológiák kiválasztására a csapat egy közel 100 pontból álló követelményrendszert állított össze. 

Webáruház raktárban komissióznak a raktárosok

A kiválasztás során számos modell paramétereit vizsgálták meg, teszteket végeztek, a legjobb gépeket a helyszínen is kipróbálták. A szigorú vizsga eredményeképpen az e-kereskedelmi cég  végül a Jungheinrich automata, önvezető gyalogkíséretű targoncái mellett döntött.



ERC 215a, az univerzális segítség


Az ERC 215a kézi vezérlésű targoncák alkalmazása rendkívül rugalmas megoldás, hiszen ezek a targoncák más gépekkel és kézi munkával is alkalmazhatók, vagyis sokféle későbbi megoldást tesznek lehetővé. A kompakt kialakítás és a nagy emelési magasság széles körű alkalmazást tesz lehetővé.

Ezeknek a vezető nélküli targoncáknak a navigációjához nincs szükség padlóba helyezett eszközökre, mivel vezérlésük lézernavigációval történik. 



Automatizált folyamatok tervezése és beüzemelés


A közös tervezési folyamat során a szakemberek meghatározták az egyedi útszakaszokat, teljesen automata felvételi és leadási állomásokat  építettek ki, definiálták a gépek vezérlését.

A Jungheinrich folyamatos kétműszakos üzemeltetés mellett végezte el a szerelési munkálatokat, amely magában foglalta az útvonalak felmérését, a gépek navigációjához szükséges reflektorpanelek elhelyezését, a menetirány hozzáillesztését a raktár felvételi és lehelyezési állomásaihoz, valamint a gravitációs pályák kialakítását a csomagoláshoz és kiküldéshez történő továbbításra. 

A műszaki üzembe helyezésen kívül a Jungheinrich a gépek kezelőinek és felhasználóinak oktatást is tartott. (Az automata gép leegyszerűsített kezelése könnyen elsajátítható.) 

A Jungheinrich logisztikai interfész köztes szoftverének köszönhetően az önvezető targoncák bármilyen táblagépről irányíthatóak. Az intuitív módon kialakított dialóguson keresztül a parancsok könnyen megadhatók. A feladatok mindig a legközelebb eső szabad kapacitású önvezető targoncához jutnak el és az teljesen automata módon el is végzi a feladatot. A rendszer teljesen önállóan dolgozik a saját szerveren keresztül működő WMS rendszerről a már meglévő WLAN infrastruktúra segítségével. A teljesen automata továbbítási folyamatoknak köszönhetően a manuális továbbításhoz képest a dolgozóknak nem kell feleslegesen várakozni, mivel ugyanazon az állomáson felvesznek egy üres raklapot és folytathatják a kigyűjtési folyamatokat.




Sikeres bemutatkozás


Az első három hónapban az automata vezető nélküli targoncák összesen 2500 kilométert, 7364 útvonalat tettek meg. A dolgozók könnyen megszokták a vegyes üzemeltetést. Nemcsak azt tanulták meg, hogyan kell a rendszerrel együtt dolgozni, hanem azt is látják, milyen harmonikusan zajlanak a folyamatok és az önvezető targoncák mennyire tehermentesítik őket. Amennyiben valami hiba lépne fel vagy a gépre egy másik munkafolyamat során van szükségük, a targonca bármikor kézi vezérléssel is használható. Ez a rugalmasság például egy másik logisztikai központba költözésnél is fontos szerepet játszhat.

Önnek ajánljuk:

3 elektromos targonca egy raktárban

Hogyan térülnek meg az elektromos targoncák

Az elektromos autók, elektromos buszok ma már nem számítanak kuriózumnak. Bár még a hagyományos üzemanyaggal működő járművek vannak túlsúlyban, mindenki tudja, hogy az elektromos meghajtású járműveké a jövő. Nincs ez
A gyermelyi ZTR és Hok-Plastic KFT telephelyei

Automatizált Jungheinrich-megoldások a gyakorlatban

Az, hogy egy gyártó minden szépet elmond a termékéről, teljesen természetes, hisz benne, büszke rá, és persze szeretné eladni. Legalább ilyen fontos információ, hogyan működnek, hogyan válnak be ezek a
Ugrálóiskola, mely egy raktár 360 fokos védelmét szimbolizálja

Biztonsági megoldások egy veszélyes környezetben

Aki először jár magasraktárban, első pillantásra valószínűleg a méretek nyűgözik le, majd a gépek, áruk folyamatos mozgása ragadja meg a figyelmét. Sokakban nyilván felmerül a kérdés, hogyan lehet egy ilyen